Társaságunk
az MFB-bankcsoport kitűzött céljainak megfelelően
saját működési területén igyekszik
a kis- és középvállalkozások finanszírozásának
javításához hozzájárulni. A társaság
2001. szeptemberében indította el faktoring szolgáltatását,
melyet ezúton szeretnénk szíves figyelmébe
ajánlani.
Mi
a faktorálás?
A hazai piacon még viszonylag újdonságnak számító
pénzügyi szolgáltatás alatt a következőt
értjük: ügyfelünk - áruszállításából,
szolgáltatásából származó
- rövid lejáratú (rendszerint 30-120 nap) követeléseit
megvásároljuk, és a teljes számlaérték
jelentős részét (70-90%-át) azonnal kifizetjük.
A megvásárolt követelésállományt
ezt követően sajátunknak tekintjük, és
a pénz beszedésérõl gondoskodunk, majd a
vevő teljesítése után a követelésből
fennmaradó részt a költségek levonása
után átutaljuk.
Követelés
bizotsítás
Külön szolgáltatásunk, a követelés
biztosítás segítségével Önt
akkor sem érheti nagyobb kár, ha a vevő nem képes
eleget tenni fizetési kötelezettségének. Az MKK Zrt.
kapcsolatban áll
a MEHIB Magyar Exporthitel Biztosító Zrt-vel, amely az
általuk előre megállapított limit erejéig,
85%-os kárfizetési hányad mellett garantálja
a fizetést. Ez a konstrukció fedezetet nyújt a
kereskedelmi kockázatokra: fizetésképtelenségre
és nemfizetésre egyaránt.
Kiknek
ajánljuk
A faktorálást olyan cégeknek ajánljuk, akik
tömeg- vagy szezonális cikkeket gyártanak, illetve
forgalmaznak, vevőikkel nyitva-szállítási
szerződést kötnek, és ügyfeleik a megállapodás
szerint halasztott fizetéssel, 20-180 napon belül egyenlítik
ki tartozásukat.
A
faktorálás előnyei:
- csökkennek kintlévőségei, növekszik
az eszközök forgási sebessége,
- bevételeit előre napra pontosan megtervezheti,
- a forgalomhoz igazodó, folyamatos finanszírozás
révén bármikor invesztálhat,
- a cash-flow felgyorsítása következtében
javul cégének likviditása,
- nagyobb lehetőség nyílik a piaci terjeszkedésre,
hiszen a kedvezőbb fizetési feltételeket a vevők
is értékelik,
- megteremti a pénzügyi hátterét a dinamikus
vállalati növekedésnek.
Szolgáltatásunk
mentesíti Önt a követelésekkel kapcsolatos adminisztratív
teendők alól. Biztosítjuk a követelések
naprakész nyilvántartását és beszedését.
Milyen
költségekkel jár a faktorálás?
Minden esetben egyedi igényeknek megfelelően alakítjuk
ki.
Faktoring üzletszabályzat és általános faktoring szerződési feltételek.
Ajánlatkérés
Amennyiben faktoring szolgáltatásunkról szóló
tájékoztató felkeltette érdeklődését
a következő e-mail címen érdeklõdhet,
illetve kérhet ajánlatot munkatársainktól:
Kapcsolatfelvétel:
Veres Ferenc faktoring csoportvezető |
| Tel.: |
3463-705 |
| E-mail: |
|
| Fax.: |
3463-730 |
|